Beutaló adása - ki és mire?

2021.01.10

A beutaló adása egy örök morgás és vita témája beteg - háziorvos - szakorvos - magánorvos között. Gondot okoz, pedig törvényileg jól megfogalmazott és pontos. A morgás jellemzően onnan van, hogy a szakorvos és a magánorvos küldi a beteget a háziorvoshoz, hogy ilyen vagy olyan beutalót írjon meg. Ez 2 féle módon szokott elsülni: a háziorvos morog, de a beteg érdekeit nézve megírja a beutalót (így törvényt sért) vagy visszaküldi a beteget a másik kollégához (ezzel nem sért törvényt, de a beteggel "szúr" ki).

Nem a háziorvos írja a beutalót:

- Kontroll vizsgálat: 1 éven belül az adott szakrendelésre adott betegség miatt kontrollra visszamenő betegnek NEM kell háziorvosi beutaló. Időpont természetesen szükséges. DE ha letelt az 1 év (akár 1 nappal is), akkor már szükséges a háziorvosi beutaló. Illetve ha ugyanarra a szakrendelésre megy, de más problémával, akkor is szükséges háziorvosi beutaló. Ilyen például, ha valalkit kezelnek a reumatológián derékfájással, de most a válla miatt menne oda.

- Műtét előtti kivizsgálás: minden esetben a szakorvos, a műtétet végző orvos feladata a beutaló kiadása. Általában mellkas röntgen, EKG és labor vizsgálat szokott lenni. A labor vizsgálatnál már az is gondot okoz, ha a szakorvos a háziorvossal akarja megíratni a beutalókat, hogy a háziorvos vércsoport meghatározást NEM kérhet! Amennyiben az operáló orvos nyilatkozatot kér a páciens gyógyszereiről, betegségeiről, akkor ezt a háziorvos igazolja számára. De olyan igazolást nem állíthat ki, hogy műthető-e az adott beteg (kiviéve szürkehályog műtétnél), ez az aneszteziológus feladata.

- Szakorvos másik szakorvoshoz szeretné küldeni a pácienst, akkor a további konzilliumot, vizsgálatot kezdeményező szakorvos feladata a beutaló megírása. Például szédülés miatt a beteget a háziorvos a neurológiára küldi, de a neurológus szeretné, hogy legyen kardiológiai vizsgálat is, akkor a neurológus írja a beutalót a kardiológiára és nem a háziorvos.

- Magánorvos végzett vizsgálat során további vizsgálatot kellenek, akkor a magánorvos írja a beutalót a magánszolgáltatóhoz. Tehát az ismét szabálytalan, hogy a magánorvos kéri a háziorvost az ambuláns lapon, hogy ilyen-olyan államilag fínanszírozott vizsgálatra küldje el a beteget. Sok esetben olyan vizsgálatokat is kérnek ilyen esetben, amelyet a háziorvos törvényileg nem is kérhet meg, csak a szakorvos. Az év elejével életbe lépő új egészségügyi törvény miatt a magán és állami egészségügy szétválasztása még erőteljesebb lesz, pont ezekre a helyzetekre is kihegyezve! Tehát, ha valaki a kivizsgálást magánegészségügyi rendszerben kezdi, akkor annak számolni a kell a kért konzilliumok, vizsgálatok árával is és nem csak az egyszeri megjelenésével.

Törvények:

[1] 9/2012 (II.28.) NEFMI rendelet 6. § (2) bekezdése

[2] 217/1997. (XII.1.) Korm. rendelet 3/A. § (1) bekezdés

[3] 217/1997. (XII.1.) Korm. rendelet 3/A. § (7) bekezdés

[4] 217/1997. (XII.1.) Korm. rendelet 3/A. § (8) bekezdés

[5] 217/1997. (XII.1.) Korm. rendelet 2. § (6) bekezdés

1. Amennyiben a járóbeteg-szakellátó intézmény szakorvosa az ellátott számára a megjelenést követően további, más egészségügyi szolgáltató által elvégezhető egészségügyi eljárás elvégzését tartja szükségesnek, az egészségügyi eljárásra történő beutalást más egészségügyi szolgáltatótól nem kérheti.[1]

2. A beteg számára szükséges vizsgálatokra (kivizsgálás, gondozás, műtét előtti állapotfelmérés) az a kezelőorvos írja meg a beutalót a területileg illetékes szakellátó felé, aki a vizsgálatot szükségesnek ítélte.[2]

Ha a járóbeteg-szakellátás orvosa a nála megjelent beteg további szakorvosi vizsgálatát tartja szükségesnek, orvosi konzíliumot kérhet, illetőleg a beteget továbbutalja a szakmailag illetékes másik szakrendelésre. Amennyiben a járóbeteg-szakellátás orvosa a beteg fekvőbeteg-gyógyintézeti elhelyezését tartja szükségesnek, a beteget fekvőbeteg-gyógyintézetbe utalja.[3]

Ha a beutaló szerinti fekvőbeteg-gyógyintézet orvosa a gyógyintézet szolgáltatásait meghaladó vizsgálat szükségességét állapítja meg, a beteget átutalja a vizsgálatok, illetőleg a gyógykezelés elvégzéséhez megfelelő személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező szakellátást végző intézetbe.[4]

3. Járóbeteg szakellátás során szükségesnek ítélt kontrollvizsgálathoz nem kell háziorvosi beutaló. Ilyen esetekben a szakellátást végző orvos az ambuláns kezelőlapon vagy fekvőbeteg zárójelentésen megjelöli a kontrollvizsgálat pontos időpontját, vagy tervezett időszakát.[5]